Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács Győr sétáló utcájában található halászcsárdája egy lakással együtt most 200 millióval olcsóbban vehető meg, ami hatalmas áresés egy ilyen nagy múltú és híres ingatlanhoz képest. Ráadásul szinte példátlan módon a tulajdonos vissza is bérelné az ingatlant így a befektetőknek ez példátlan lehetőség, mivel a megtérülés szinte garantált.
Frank Sándor
Frank Sándor a Szegedi gasztronómia egyik meghatározó alakja, akinek a nevéhez fűződik az egyik legrégebbi gasztronómiai fesztivál, a Nemzetközi Tiszai Halfesztivál megszervezése is. A Hansági Ferencről elnevezett alapítvány, valamint iskola alapító tagjaként fontos szerepet tölt be a következő szakács generációk nevelésében.
Szegedi Halászcsárda
Frank Sándor több mint két évtizede üzemelteti Szeged és az ország két legismertebb halászcsárdáját, a Roosevelt téri és a Fehértói Halászcsárdákat Szegeden. 2009-ben nyitotta meg budapesti éttermét, a Belgrád rakparton, majd 2017-ben Győr belvárosában. A HelloVidék szubjektív, saját gasztronómiai toplistáján (mely éttermek szerintük a legjobbak) a Nyugat-Dunántúli régióban a nyertes a győri Szegedi Halászcsárda vitte el az első helyet.

Szegedi Halászcsárda Győr, mit kap a vevő?
A 3 szintes, 1080 alapterületű ingatlan, mely áll egy 184 négyzetméteres pincéből, egy földszinti étteremből és egy emeleti lakásból, az 1800-as évek végén épült, de 2009-ben teljes körű felújításon esett át. A vendéglátó egység akár 200 fő fogadására is alkalmas, így nagyobb rendezvények helyszínéül is kiválóan alkalmas. A vendéglátó egységen belül étterem, imbisz (állóbüfé), cukrászda, teljesen felszerelt cukrászműhely, iroda és saját mosoda működik. Az étteremhez tartozik egy 245 négyzetméteres kerthelyiség is. Az emeleten található luxus szintű 2 szobás lakosztály bármilyen rendezvényre alkalmas és igény szerint a lakó kérhet még felszolgálást vagy akár saját séfet is. A lakás adott esetben visszaalakítható saját külön bejáratúvá.
A vendéglátó egység és a lakás kifogástalan, szemet gyönyörködtető állapotban van. Minden helyiség rendelkezik klímával, a bútorok tömör fából készültek, az ablakokat Tiffany üveg díszíti. A tulajdonos havi 3.500.000 forint + ÁFA bérleti díjon szívesen visszabérelné az ingatlant.
A hirdetés és képek az ingatlanról a következő linken megtekinthető:
https://megveszlak.hu/hirdetes/elado-vendeglato-ingatlan-gyor-45233939
Győri ingatlanpiac
Az eladó győri ingatlanoknál folyamatos árnövekedés volt tapasztalható 2012 és 2020 között. Az átlagos négyzetméterárak 2020 májusában érték el a csúcsot. Az utána következő hónapokban már stagnáltak az árak egészen 2020 szeptemberéig, amikor is egy kis csökkenés kezdődött, ami viszont csak decemberig tartott. 2021 első hónapjaiban enyhe emelkedés volt látható, de az átlagos négyzetméterárak még mindig nem érték el a tavaly nyárit.
Győrben a lakás kínálat sokkal bőségesebb, mint a családi ház kínálat. Már 12 millióból is lehet kapni lakást Győrben, de az is talál kedvére valót, aki ennek akár a tízszeresét tudja költeni egy lakásra. A győri lakásoknak mindössze 4%-a érhető el maximum 20 millió forintból, míg a kínálat 53%-át hirdetik 20-30 milliós ársávban. 30-40 millió közötti áron is elég nagy a választék (23%).