SzínStér. Egy olyan hely, ahol felszínre kerülnek a problémák, de jelen van a játék, a szórakozás is. Megesett már az is, hogy józanodóként használták a helyet a fiatalok. Az itt dolgozók folyamatosan idomulnak az igényekhez. Azt mondják, a bizalom a legfontosabb, és a segítségnyújtás.
- Most éppen munkaügyben kérem a segítségüket - árulja el a 21 éves Benkő Adrienn. Az egyik itt dolgozó segít az álláskeresésben, azt is megmutatta, hogyan kell önéletrajzot írni. A fiatal lány három hónapja jár a SzínStérbe, azaz Színestérbe. Azt mondja, hogy elsősorban a társaság miatt tölti itt minden délutánját, és a csocsó, valamint az üvegfestés is nagyon vonzó számára. Tavaly végzett marketing- és reklámügyintéző szakon, de állást még nem talált. A Színestérben dolgozók a szabadidő hasznos eltöltése mellett ebben is segítséget nyújtanak számára. De mi is az a Színestér? Egy olyan hely a Győr Plazában, ahová a fiatalok délutánonként betérhetnek, ahol csocsóbajnokságokat szerveznek nekik, ahol beszélgetnek velük. Pszichológussal is kibeszélhetik itt a problémáikat, pályaválasztási tanácsadáson vehetnek részt, programokat szerveznek nekik és kézműveskedhetnek is. Igény szerint pedig pedagógus korrepetálja őket. Mindezt egy jó társaságban, és teljesen ingyen, akár névtelenül. - Alacsony küszöbű szolgáltatásként működünk - magyarázza Gasztonyi Eszter, a Színestér közösségi koordinátora. Így hát a szolgáltatások igénybevételének szinte semmilyen feltételük nincsen. Mindössze regisztrálniuk kell az ide betérőknek, de ezt lehet kitalált névvel is. A Színestér elnevezésű klubhelyiségben szenvedélybetegek szociális alapellátását végzik, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat működtetésében. Előzménye egy 2008-2009-es plázaprogram, amely azokat a 12-18 éves fiatalokat célozza meg, akik szabadidejüket cél nélkül a plázákban töltik. - 2009 júliusától működünk - tájékoztat Gasztonyi Eszter. Azóta több mint kétezer kapcsolatfelvételről tudunk beszámolni, havi körülbelül 60 új regisztrált látogatóval azóta is. Az átlagéletkor 16 év, de huszonévesek is megfordulnak nálunk. Kiemelt célunk a prevenció: értékeket mutatunk meg, példaképet állítunk a fiatalok elé, segítünk a bennük rejlő értékek felkutatásában kortárs segítők bevonásával. Gasztonyi Eszter elmondása szerint a fiatalok nagyon szeretik, ha beszélgetnek velük. - Sok gyerek arra vágyik, hogy valaki meghallgassa őt - mondja. Bennünk a rendszeres látogatók megbíznak, van, hogy csak azt igénylik, hogy meghallgassuk őket, előfordul, hogy tanácsot is kérnek. Mindennapos problémákkal szembesülnek az itt dogozók. Főként szerelmi bonyodalmakat osztanak meg velük a fiatalok, de mindennapos a szülőkkel való konfliktusok kibeszélése is. - Előfordul, hogy szeretnének leszokni a cigiről - mesél tovább Gasztonyi Eszter -, ebben kérik a segítségünket. Megesett az is, hogy józanodóként használták a helyet. Mi egyénre szabva próbálunk segíteni, így folyamatosan idomulunk az igényekhez. A bizalomnak köszönhetően történik olyan is, hogy elmesélik a fiatalok, belekeveredtek valamibe. - Amikor Police Klubot tartottunk, a meghívott rendőrök nagyon elcsodálkoztak, mikről is van tudomásuk a fiataloknak. Hallottunk mi már bandaháborúkról, és még sorolhatnám - osztja meg velünk a közösségi koordinátor. A fiatalok tudják, hogy megbízhatnak a Színestér dolgozóiban, így válnak nyitottabbá, és ez elsősorban a megelőzésben fontos. Februártól ingyenesen hívható zöld szám létesítését is tervezik, melyet ügyeleti időben bármilyen problémával felhívhatnak a fiatalok. A 15 éves Király Nikoletta is sokszor fordul gondjaival az itt dolgozókhoz. - Mindig van rá példa, hogy tanácsot kérek tőlük - mondja, miközben üvegre fest egy sárga ludat. Főleg a családdal és a barátaimmal kapcsolatosak ezek. Közel kerültem az itt dolgozókhoz, és a társaság is jó - teszi hozzá. Elmondta, szereti a csocsóbajnokságokat, a különféle programokat és a beszélgetős napot. - Otthon tudják, hogy mindennap itt vagyok, örülnek is neki, jobb, hogy nem az utcán töltöm a szabadidőmet, meg hát legalább tudják, hogy hol keressenek, és rossz körülmények között sem vagyok, ez is fontos nekik. Az sem utolsó érv a Színestér mellett, hogy mióta működik, sokkal kevesebb a rongálás a környéken, a fiatalok lefoglalják magukat, nem cél nélkül lézengenek. - Igény pedig szerencsére van arra, hogy normálisan töltsék el a szabadidejüket - veti közbe Gasztonyi Eszter. Azt is kérték már, hogy ne csak 8-ig tartsunk nyitva. Ha tovább lehetnének a klubban, nem mennének tovább szórakozóhelyekre, mondták egyes fiatalok. Ez pedig nagyon szerencsés lenne, ha 12-16 éves gyerekek nem szórakoznának az éjszakában, számos veszélynek kitéve, vagy éppen elébe menve.
Felmérések szerint egy iskolás gyerekek hetente összesen két-három percet beszél nyilvános közegben, tehát az osztály előtt - mondta lapunknak adott interjújában Balázs Géza nyelvész, aki a Kazinczy Ferenc Gimnázium 29
25 évvel ezelőtt, 1985. szeptember 1-jén a híres amerikai tudós és felfedező, Bob Ballard Új-Fundland partjaitól majdnem 1000 km-re rátalált az 1912-ben elsüllyedt luxus óceánjáróra
A Skorpió előzenekara csütörtökön a győri fiatalokból álló False Feedback lesz.Dézsi Balázst, a csapat gitárosát és énekesét kérdeztük, aki szerint a zene kapcsolatokat építhet, és segíthet lelkileg
Kiemelkedő eredményt értek el a győri diákok az érettségin. Középszinten matematikából, magyarból és történelemből messzemenőleg megyénk tanulói voltak a legjobbak
Felmérések szerint egy iskolás gyerekek hetente összesen két-három percet beszél nyilvános közegben, tehát az osztály előtt - mondta lapunknak adott interjújában Balázs Géza nyelvész, aki a
Szavazás
Video
Autó ütközési tesztekkel, és különböző balesetrekonstrukciókkal, valamint a gépjármű balesteket kiváltó okokkal foglalkoztak azon a konferencián, amelyet a közelmúltban tartottak Tatán az olimpiai edzőtáborban. A zömében biztosítók munkatársait, jogászokat, igazságügyi szakértőket, mérnököket érdeklő témák közül néhányat valós eszközökkel modelleztek is.