A Nemzeti Sport információi szerint a norvég válogatott egyszeres olimpiai és háromszoros Európa-bajnok világklasszis kapusa, Katrine Lunde a Győr női kézilabdacsapatával tárgyal. A győri klubvezetők nem erősítették meg, de nem is cáfolták a hírt.
A Nemzeti Sport úgy tudja, a kézilabdázó a nyári klubváltásáról már korábban nyilatkozott, a jelek szerint azonban komolyabban tárgyal már a kapus a zöld-fehérekkel, ugyanis személyesen is ellátogatott Győrbe.
Lunde első alkalommal 2002. szeptember 26-án védhette a norvég válogatott kapuját, Jugoszlávia ellen. Azóta több mint 100 válogatott találkozón lépett pályára, és két alkalommal az ellenfél hálójába is betalált. Egy olimpiai, három EB arany, egy EB és egy VB ezüst gazdagítja éremkollekcióját. A norvég kapus idén ünnepli a harmincadik születésnapját, azaz két évvel fiatalabb, mint a győriek jelenlegi világklasszisa, Pálinger Katalin- írta a lap.
Az elhalasztott hétvégi találkozót pótolta szerdán az Albert Stadionba látogató ETO. A mérkőzésen korán vezetést szerzett az FTC, ez láthatóan visszafogta a Rába partiakat. Próbálkoztunk, de támadásainkat rendre visszaverték a hazai védők
Farkasdi Ramóna, a győri Graboplast VSE kajakosa magabiztosan szerezte meg az aranyérmet a szingapúri ifjúsági olimpia sprint számában, a döntőben második helyezett kínai versenyzőt 3,5 másodperccel verte
Minden rendben van a Győri Audi ETO háza táján, ugyanis a térdproblémával küzdő Görbicz Anita, valamint az agyrázkódást szenvedő Vérten Orsolya állapota
Felmérések szerint egy iskolás gyerekek hetente összesen két-három percet beszél nyilvános közegben, tehát az osztály előtt - mondta lapunknak adott interjújában Balázs Géza nyelvész, aki a
Szavazás
Video
Autó ütközési tesztekkel, és különböző balesetrekonstrukciókkal, valamint a gépjármű balesteket kiváltó okokkal foglalkoztak azon a konferencián, amelyet a közelmúltban tartottak Tatán az olimpiai edzőtáborban. A zömében biztosítók munkatársait, jogászokat, igazságügyi szakértőket, mérnököket érdeklő témák közül néhányat valós eszközökkel modelleztek is.